A Sóvidék Televízió hírei

A fellépőket és az egybegyűlteket Parajd község alpolgármestere, Nyárgus László köszöntötte. Elmondta, nagy megtiszteltetés számukra, hogy a Szentegyházi Gyermekfilharmónia adventi turnéjának első állomásának Felsősófalva ad helyet.

Szépkorúak találkoztak Sóváradon

2017. december 19., kedd 10:18

Hagyományteremtő szándékkal szervezték meg tavaly Sóváradon először a szépkorúak találkozóját, a hagyományt megtartva ebben az évben is megünnepelték a 65 év feletti lakosokat.

Medvenéző a DK-ban

2017. december 18., hétfő 10:24

Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi író, medve szelídítő, aki mintegy tíz éve már az irodalomban is elmerült. Egyik legújabb kötetét Szovátára is elhozza bemutatni a középiskolások számára. Madaras Margit pedagógus a szervezője ennek az eseménynek, amelyre nem csak diákokat várnak.

Háromnapos rendezvénysorozat

2017. december 18., hétfő 10:20

Az adventi időszakra sok településen készülnek és ennek érdekében egész programsorozattal várják az érdeklődőket. Nyárádszeredában advent harmadik vasárnapját megelőzően, már ma megkezdődtek a foglalkozások.

Vizsgázott az új generáció is

2017. december 18., hétfő 10:16

Inkább játékos megmérettetés volt a hétfői vizsga a gyerekek számára, de minden próbatételt maradéktalanul teljesítettek, számolt be riporterünknek a Sasok edzője  a versenyt követő napon.

Kiderült miért úszik bíborban az égbolt

2017. december 18., hétfő 10:10

A szemnek igen csak tetszetős látvány fogadta azokat, akik az elmúlt napokban korán keltek, ugyanis a napkeltéket vöröses, sárgás légköri égbolt előzte meg, amely szinte a telje ország területén észlelhető volt a tiszta vagy az alig borongós égbolt mellett, legalábbis erről árulkodtak azok a fotók, amelyek ellepték a legnépszerűbb közösségi oldalak üzenőfalait. A természeti jelenség mögött van logikus magyarázat is, amit a marosvásárhelyi meteorológiai szolgálat munkatársától kaptunk meg.

Kereső